A nedvességáteresztő képesség vizsgálatát arra használják, hogy értékeljék a szövet azon képességét, hogy bizonyos körülmények között képes-e átvezetni a vízgőzt. A szövetmintával lezárt, szárítószert vagy vizet tartalmazó nedvességáteresztő csészét egy zárt környezetbe kell helyezni, meghatározott hőmérsékletű és páratartalom mellett. A nedvességáteresztő képességet és a nedvességáteresztő képességet a nedvességáteresztő csésze (beleértve a mintát és a szárítószert vagy vizet) meghatározott időn belüli tömegváltozása alapján számítják ki. A nedvességáteresztő képesség a minta egységnyi területén meghatározott időn belül, meghatározott hőmérsékleti és páratartalom mellett mindkét oldalon függőlegesen áthaladó vízgőz tömegét jelenti, gramm per négyzetméter per óra [g/(m²·h)] vagy gramm per négyzetméter per 24 óra [g/(m²·24h)]. A nedvességáteresztő képesség a minta egységnyi területén meghatározott időn belül, mindkét oldalon, meghatározott hőmérsékleti és páratartalom mellett függőlegesen áthaladó vízgőz tömegét jelenti, egységnyi vízgőznyomás-különbséggel, gramm per négyzetméter per pascal per óra [g/(m²·pa·h)].
Mindkét mutató magasabb értéke a szövet jobb nedvességáteresztő képességét jelzi. A fő különbség a GB/T12704.1–2009 „Textilek - Nedvességáteresztő képesség vizsgálati módszerei - 1. rész: Higroszkópos módszer” és a GB/T12704.2–2009 „Textilek - A nedvesség áteresztő képességének vizsgálati módszerei -} között a fő különbség a következő: higroszkópos módszernél a permeációs csészébe szárítószert, míg párologtatásnál desztillált vizet helyeznek a permeációs csészébe. Az elpárologtatási módszer tovább oszlik a függőleges csésze módszerre és a fordított csésze módszerre; a fordított csésze módszer csak vízálló és légáteresztő szöveteknél alkalmazható. A fent említett szabványokban többféle lehetőség kínálkozik a zárt környezet hőmérsékleti és páratartalmi viszonyaira. Ezért, ha ugyanazt a vizsgálati módszert alkalmazza ugyanazon a mintán, különböző hőmérsékleti és páratartalmi feltételek eltérő eredményeket adnak.
A gyakorlatok során nagy mennyiségű izzadság keletkezik, míg a szabadtéri tevékenységekhez elkerülhetetlenül jár a szél és az eső. Ez ellentmondást jelent: a szervezetnek képesnek kell lennie arra, hogy megakadályozza az eső és a hó átitatását, miközben hatékonyan ki kell üríteni az izzadságot. Szerencsére az emberi test egyetlen-molekula állapotban bocsát ki vízgőzt, míg az eső és a hó aggregált folyadékcseppek, és méretük jelentősen eltér egymástól.
